Nekem a gyerekkorom meghatározó személyisége a nagymamám volt, aki nem csak rengeteget mesélt nekem és tanított, az erkölcsről, az életről, annak minden szépségéről és az elénk gördülő akadályokról, hanem hihetetlen sokat adott érzelmileg is. Megtanított szeretni, szerelembe esni, elengedni és feldolgozni azt, hogy ha valaki megbánt vagy valamilyen igazságtalanság vagy megaláztatás ér. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és hihetetlen módon élveztem ezeket az időszakokat, hiszen a Balaton szépsége csak rátett még egy lapáttal ezekre a boldog pillanatokra. A gyerekkorom meghatározó részét itt töltöttem a nagyival, hiszen a szüleim rengeteget dolgoztak, és minden szabad időmben, szünetben, nyári időszakban a Balcsin nyaraltam a nagyival.
Imádtam ezeket az éveket, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy olyan ember lettem amilyen. Nagyon sokszor amikor a főiskolán vagy egyetemen nehezebben alakultak a dolgok, csak eszembe jutott, amit a nagyi mondott, és máris tudtam tovább menni és folytatni a saját kis dolgaimat, az életemet a nehéz érzéseket hátra hagyva.
Most már a nagyi a főváros mellett él, hiszen megöregedett, nehezebben látja el magát, szüksége van a segítségre, és tudom, hogy nagyon hiányzik neki a Balaton és a környéke. Nagyon sokszor el szoktam vinni a Balcsira, ha csak tudom beülünk a kocsiba és megyünk, de hát tudom, hogy ez egyrészt kevés alkalom még így is, másrészt pedig nem ugyanolyan mint ott élni. Éppen ezért szerettem volna valamivel meglepni, ami becsempészi kicsit a lakásába a táj szépségét, ami annyira hiányzik neki. Erre pedig tökéletes eszközt találtam egy vászonkép formájában. Egy Balaton vászonkép díszeleg ugyanis azóta a nagyi nagy szobájának falán, és nem csak tetszik neki ez a kép, de imádja is. Ezentúl pedig továbbra is látogatjuk a partot amikor csak időnk és energiánk engedi.