Hihetetlen eredmények

Nem tudom, ki hogy van vele, én mindig igyekeztem a saját életemen keresztül mérni és figyelni dolgokat, amiket aztán jó eséllyel tudtam akár az üzleti életben is alkalmazni. Nem csak arra gondolok, hogy a saját hibáimból tanultam, és igyekeztem ezeket eredményesen visszaforgatni az üzleti életbe, és többé nem elkövetni ugyanazokat a bakikat, legalább az üzleti életet tekintve, hanem bizonyos következtetések mentén eszközöltem a vállalat életét tekintő változásokat a saját életem tükrében.

Mire is gondolok pontosan? Például arra, hogy észrevettem magamon, hogy egyre feszültebben élem a mindennapjaimat, és nem is igazán tudok vele mit kezdeni egyedül. Ingerültebb vagyok, és bizony sokkal kevésbé tudok nyugodtan kezelni olyan helyzeteket, amiket régen higgadtan és magamat egyensúlyban tartva tudtam átvészelni. Hamarabb elszáll az agyam, hamarabb reklamálok és hamarabb összeveszek valakivel. Előfordul az is, hogy már annyira felmérgelem magam egy helyzeten, hogy azért nem látom a megoldást, mert az indulatok nem engednek úgy gondolkodni, ami véleményem szerint mindig is az erősségem volt. Vagyis, egy nagyon jó kompetenciám eltűnni látszik. Én éppen ezért elmentem egy pszichológushoz, aki közölte velem, hogy nem kell nekem minden héten vagy akár hónapban eljárni hozzá, mert nincs semmi probléma, a kulcs az esetemet tekintve a stresszkezelés. És valóban, azt kell mondjam, hogy azok a technikák, amiket javasolt tényleg meg is oldották minden problémámat.

Ebből kiindulva viszont ezt átültettem a vállalatomra is, és az alkalmazottjaim számára lehetővé teszem minden lehetőséget kihasználva, és főleg a kogwheel munkatársainak segítségével, hogy a stressz szintjüket minél alacsonyabb szinten tudják tartani, és így kiegyensúlyozottak, motiváltak és rugalmasak tudjanak maradni minden helyzetben a munka tekintetében is. Azt kell hogy mondjam, hogy nem csak a magánéletemben, de a vállalatom tekintetében is egyértelműen látom, hogy ez a technika nagyon is működik és hatalmas eredményeket hoz, már rövid távon is a hatékonyság és növekedés tekintetében. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora eredményeket tudunk majd elérni ennek a láthatatlan fenevadnak a megzabolázásával.